Kapcsolódó írások |
Sorozatunk ezen epizódja a lézerekről fog szólni!
Mielőtt viszont rátérnénk mai tesztalanyainkra néhány fontos tudnivaló, illetve előírás az
üzemeltetéssel kapcsolatban. Ezeket azért fontos tudnunk, hogy megelőzzük a baleseteket,
amelyek visszafordíthatatlan károsodásokat okozhatnak.
Az alábbi szabályok minden körülmények között betartandók:
1, Az álló lézercsóvába belenézni szigorúan tilos!
2, Az álló lézercsóvát a közönség közé vetíteni még rövid ideig is szigorúan tilos!
3, A lézer beállítását, javítását csak szakember illetve szervíz végezheti!
Egy kis tudástár
A lézer olyan fényforrás, amely indukált emissziót használ egybefüggő fénysugár létrehozására.
Neve az angol Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation kifejezés rövidítése,
a laser magyarosításából származik. Az első lézert az amerikai Theodore H. Maiman
fejlesztette ki 1960-ban. A lézernyaláb keskeny és nagyon kis széttartású nyaláb.
A lézerfény nagyrészt párhuzamos fénysugarakból áll, nagyon kis szóródási szöggel.
Ezzel nagy energiasűrűség érhető el szűk sugárban, nagy távolságokban is.
A lézer
1 - 2 osztályba sorolt lézerek.
Manapság már bárki vásárolhat kis teljesítményű lézert amely, tökéletes lehet egy házibuli köz-
ponti fénye ként is. Ezek általában 10mW összfényteljesítménytől indulnak de a színek
meghatározhatják a teljesítmény is. Ez azért lehet meghatározó mert az emberi szem
érzékenyebb a zöld szín frekvenciájára (egészen pontosan 532 nm), amelyet erősebbnek illetve
jobban érzékel. Elsősorban ezeket a kis teljesítményű lézereket házibulik kellékeként
ajálnjuk. Vezérlésüket tekintve: hang vezérelt, illetve előreprogramozott. Általáben kevés
ábrát tudnak kivetíteni illetve ezeket az ábrákat tudják szaggatva is megjeleníteni.
3B osztályba sorolt lézerek.
Ezen típusú lézerek már nagyobb fényerővel rendelkeznek. Felhasználási területüket tekintve
már komolyabb rendezvények illetve partyk kelléke lehet. Ezen osztályhoz tartozó lézerek
teljesítménye 500 mW-ig terjedő kimenő teljesítménnyel rendelkezhet. Itt már mindenféle-
képpen szeretnénk megjegyezni, hogy a fent említett előírások szigorú betartása kötelező.
Ebben a kategóriában már viszont nagyon sok olyan gépezet is megtalálható amely, több
színt is képes kivetíteni kék (473 nm), zöld (532 nm), vörös (650 nm) és ezen színeket
keverni is tudjuk. Vezérlésüket tekintve ezek már lehetnek: hang vezérelt, master-slave,
DMX vezérelt, beépített program (auto).
Leggyakrabban felmerülő kérdések.
Javíthatom-e illetve cserélhetem-e otthon a lézerdiódát?
Nem. A javitást csak szakszervíz végezheti.
Hogyan tudom látványosabbá tenni a lézer fényt?
Füstgép segítségével. Mert a lézer fények a füst részecskéken megtörve sokkal látványosabbá
válik.
Comments